A szemét módon hosszúnak nevezett hétvégén Gabesszel lementünk Földvárra, azzal a nem titkolt céllal egyrészt szétnapozom magam az utolsónak nevezett nyári hétvégén, másrészt pedig megnézzük mit csinált a Coca Cola v Siofoke, és ha semmi jót, akkor legfeljebb bebaszunk. Na most ehhez képest szombat reggel egy orbitális ajakherpesszel sikerült kikelnem az ágyból, amely nyilván a Sziget által próbára tett nyomorult immunrendszerem utolsó segélykiáltása volt, hogy STOP!!! A herpesz ténye, tekintettel a Gabesszal folytatott meglehetősen izgalommentes kapcsolatunkra, különösen nem ejtett pánikba, sokkal inkább a kirobbanó formába lendülő allergiám. Sebaj, ez a két apróság nem tántoríthat el attól, hogy a hétvégén legalábbis megpróbáljam magam jól érezni, értsd, napozni, aludni, enni, napozni, aludni, enni, inni, aludni, enni, aludni, aludni. A programból kimaradt a napozás, mivel abban a pillanatban, amikor rászántuk magunkat, hogy lemászunk a strandra - ez általában délután három óra körül történt meg, ameddig is arra vártunk, hogy előbújjon a nap - elkezdett zuhogni. Vagyis a tervekből a napozást törölni kellett, helyette viszont felvettük az ágendába a "lanyha szex" napirendi pontot. Ezt úgy kell csinálni, hogy fekszel a másik mellett, különösebben nem csinálsz semmi megterhelőt, csak pont annyira vagy aktív (nem egyenlő: top), hogy a másiknak ne szegje kedvét passzivitásod (egyenlő: teljes kedvetlenség). Ha az ember ilyenkor ügyesen vezeti libidójának sajkáját a szexualitás hullámzó vizein, a dolog még egy közepesen erős blowjob formájában is elsülhet (egyenlő: cumming).
(Fenti, meglehetősen explicit szexuális értekezést ítulajdonítsuk a Kés/alatt durván szexista attitűdje hatásának. Dózis: hetente hétszer, naponta 60 percben.)
A hétvége két fontos tanulsága:
- a Coca Colának annyi pénze van, hogy csaknem egy kilométer hosszan műkővel fedi be a siófoki aranypartot, ötven méterenként jól megmunkált fából ácsolt, first class minőségű napágyakkal és napernyőkkel borított stégekkel szegélyezve a strandot, amelyet éjfél (!) körül elborítottak a babakocsit és bebaszott emberüket tologató kismamák, hogy jobb híján meghallgassák Pete Jordan és Coldcut dj-ket from the UK, amint reszelős hiphopot tolnak a bambán néző publikum arcába,
- azzal, akivel még a szex se jó, az ember ne erőltesse a balatoni weekendet.
Epilógus:
Orsika, ma felhívott, hogy néhány hete rákattant a Kés/alattra, lényegében beleszerett Christian Troyba, és azonnal áruljam el, ki a késes gyilkos, mivel azt a részt, amelyben ez a fontos részlet iderül, pont nem látta. Szerinte Sean az, szerintem meg ez képtelenség, mivel a főszereplő nem lehet az. Szerintem Quentin lesz az, akinek nincs farka. De ez hamarosan kiderül, amint megnézem a múlt héten felvett részeket.

gus, azóta én is odaértem ahhoz a részhez. :) viszont lesz ötödik évad a viasaton?
lesz, de szerintem majd ha kint lemegy! :-)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Önmarcangolás haladóknak. Buziknak ellenjavalt.
RSS
balinto 2006
hihi, én már tudom ki a gyilkos!