labour of love

Utálom a munkajogot, utálom a munkajogot, utálom a munkajogot. Ma kezdtem el a készülést a rohadt szakvizsgára, de már most kimondható és nagyon is megfogalmazható undort érzek ez iránt a sokak által valószínűleg oly kedvelt tárgy iránt. Nem tehetek róla, de a szakszervezet konzultációs joga, meg a kikúrt Országos Érdekegyeztető Tanács működésének szabályai oly hidegen hagynak, mint Lili néni, a közös képviselő némileg viseltes mellei. (Ugyanez a fölöttem lakó Ricsi jól kidolgozott felsőtestéről már nem mondható el, de most koncentráljunk a post eredeti témájára.) Két hét múlva munkajog írásbelivel kezdem a pontosan öt éve esedékes szakvizsgámat, amit azon a héten az alkotmányjog, közigazgatás, EU-jog szóbeli követ. Volt kolléganőm, Szili erre azt mondta, hogy majd meglátom, mennyire jó lesz ez a két hét szabadság, el tudok menni közben futni, bicajozni, és főleg nem kell dolgozni. Ma nulla alkalommal tettem ki a lábam a lakásból. De még a teraszra sem mentem ki. Ennyit a sportos életmódról.

Péntek este Csacsi ügyvédtársa születésnapját..., nem, azt nem mondom, hogy ünnepeltük, mert barátomnak azért nem mondanám a fickót, de fogalmazzunk úgy, hogy jó ürügy volt az ünneplésre (értsd: ivásra) a meghatározhatatlan korú ZG születésnapja. A rég látott ismerősök közül többen megjegyezték, hogy jól nézek ki, különösen Hatósági Erő, aki testhez simuló fekete ruhában jekent meg, piros övvel, piros magassarkúban, és ehhez választott piros WC-lánccal a nyakán. Szőke Amazon ezúttal nem jelent meg, pedig az este nyugodtnak ígérkezett, legalábbis egyetlen hidat sem blokádoltak el a National Arpad Striped Playground játékos gyermekei. Z egyébként teljesen meg volt hatva, hogy a zenék között Audislave meg Soundgarden is volt, rögtön le is vizsgáztatott munkajogból, és a munkáltató maszturbációs (de lehet hogy exturbációs?) felelősségéről tett fel tesztkérdéseket.

Miután Hatósági Erő, mintegy húsz perces búcsúzási procedúra után lényegében magától távozott, és mikor a többiek 1 óra felé azon vitatkoztak, hogy a Miniatűrbe vagy a Jam-be menjenek bulizni, mi Csacsival leléptünk a helyszínről. Meg kellett nyugodnia a lelkének, hogy egy kicsit még mindig szeretem, ami persze igaz is, de már egész másképp, mint ahogy azt ő sejti. Nem baj, sose akartam megtagadni, és ezután se fogom, még akkor se, ha néha meg tudtam volna ölni. 

Reggel eltüntette a szemetesből az elmúlt pár nap tárgyi bizonyítákait (ezekhez nekem már semmi közöm, thank God), mert este jött Macika, aki a nyomozásai során nagyon mélyre tud jutni. Egyébként megtudta, hogy blogot írok, de annyira nem ragaszkodott hozzá, hogy elolvassa. Ha akarja, úgyis megtalálja. 

public service

22.40, Este, műsorvezető D. Bányász Gergő:

"Az Este ezzel véget ért. Ma éjszaka újabb eső, zápor várható, úgyhogy bújjanak össze. A viszontlátásra."

Gejgő, te egyre magabiztosabban mondod a hülyeségeket.

na akkor Oktoberfest I.

Szombat este Münchenbe értem. Zolka még elvitt a Morot-ba, ahol a faszija társasága már hangolt a következő napi bulira. Nem nagyon igyekeztem, hogy megjegyezzem az arcokat, meg a hozzájuk tartozó neveket. Mindenki nagyjából tíz évvel időseb volt, mint én. A Morot egy bár a Müllerstrassén, München buziutcájában. Amikor odaértem dugig volt a hely, és egy meglehetősen illuminált (értsd: csontrészeg) fickó elkapta hátulról a nyakam és a következő másodpercben máris egy közös fotón szerepeltünk. Nem vagyok benne biztos, hogy másnap meg tudta mondani, kivel volt a képen...

Zolka elvitt a húga lakásába, aki Münchenben lakik, de most pár napra elűnt a városból, megoldva ezzel a szálláskeresés szinte reménytelen feladatát. Tizenegy után nem sokkal már ágyban voltam, mivel másnapra a reggel fél kilences találkozás volt kitűzve a Bräurosl sátornál. Reggel kiderült, hogy ezek a németek nem viccelnek. A találkozóra az akadémiai tíz perces késéssel érkeztem, de ez a jelenség Németországban nem ismert, mivel a többiek már benn ültek a sátorban, egy jó fekvésű asztalnál (értsd: a büfé mellett, ahol minden buzi eljárt, így biztosak lehettünk benne, hogy senki jóról nem maradunk le). Reggel háromnegyed kilenc volt, és kicsit morbidnak tűnt, hogy itt, ennél az asztalnál ma estig folyamatosan bulizni fogunk. És hogy mindezt egy bajor sramlizenekar által játszott német örökzöld műdalokra kell tennem? Bubber, biztos jó döntés volt ez az Oktoberfest?

A Bräurosl sátor hivatalosan nyolcezerötszáz embert tud befogadni. Fél tízkor a helyiségre lényegében kitették a megtelt táblát, a kapukat becsukták, ettől kezdve a kint rekedtek csak reménykedhettek, hogy délig még bejutnak valahogy. Nyolcezerötszáz emberből kb háromszáz volt a nő, kétszáz a személyzet,  meg a pincérek, vagyis ez testvérek között is nyolcezer buzi összezárva. A Magyar Gárda valószínűleg azonnal taktikai atombomát juttatott volna a helyiségbe, ha hallott volna egyáltalán az Oktoberfestről... Ez a kép nem illusztráció.

Reggel 9 óra. Megkezdik a sörcsapolást, és pár percen belül egy bayerische mädchen, törékeny alakját meghazudtolba, hét darab literes korsóval az asztalunknál terem. Na én ezzel a liter sörrel délig el leszek. Zolka megfontoltan Spezit rendelt (Orangenlimonade mit Cola), én addig szemügyre vettem a többeieket. Uli Köln mellől érkezett, ő is a negyven körüli korosztályból való, de neki jól állt a kor, és nagyon barátkozó is volt. Stefan helybeli bajor értelmiségi, Thomas szerint bejöttem neki. Hát van ilyen. Wolf az easy rider helybeli kiadása, és csak remélni mertem, hogy a zord külső érző szívet takart. Volt még egy másik fickó is, de ő olyan súlyosan adta vissza a "Mein Lasso aus" című germán Komár László számot, hogy ott helyben elfelejtettem a nevét.

Déli 12. Valahogy eltelt az idő, és megkezdődött a rezesbanda bevonulása. Ebben a pillanatban mindenki valami hihetetlen eksztatikus hevülettől hajtva felállt az asztalokra és zúgó vastapssal kísérte végig, amíg a sramli zenekar felvonult a színpadra. Apropó sramli. Mit visel egy folklórt ápoló meleg az Oktoberfest idején. Szigorúan a következőket, alulról fölfelé: túrabakancs vastag frottírzoknival, amely akár térdig felhúzható, és amelybe estére garantáltan minden buziláb belepállik (heil fussfetisch!). Feljebb haladva megérkezünk a bajor népviselet fő attribútumának számító központi ruhadarabhoz, az elől hímzett, térd alatt megkötött, az ágyék fölött ornamentált hajtókával ellátott bőrnadrággal. Kapható kantáros (hosenträger) és kantár nélküli változatban. Felsőruházat opcionális. Szigorúan két opcióval: elől redőzött, középig gombos, belebújós fehér ing, vagy ugyenez piros kockás abrosz változatban. Ha az imént leírt kosztümöt viselő bajor polgár schwul (buzi), akkor a stüszi sapka elhagyandó, ellenben kötelező az alábbi asszeszoráok valamelyikének felvétele: bőr csuklópánt a jobb vagy bal, esetleg mindkét karon, karika fülbevaló a bal, vagy öntudatosabbaknak a jobb fülben, vastag ezüstgyűrű a középső és/vagy gyűrűsujjon. 

A terem több mint fele hozta a fenti sílust. Ez kérem Németország, itt nem lógunk ki a sorból.

Vége az első résznek. A második részben:
- hogyan bír el egyetlen pad nyolc buzit,
- hogyan nem bír el egyetlen pad nyolc bajor buzit,
- hogyan fér el egy wc-ben kétszáz férfi,
- hogyan énekeltem a Heidi, Heidi című örökbecsű német slágert az asztal tetején.

etta james

Szerda este beboroztunk Bobbal. Aztán meg megnéztük a C.R.A.Z.Y.-t. Bob haver, de nem fuckbuddy. Egy olyan randi tipikus eredménye, amikor azért mész fel valakihez (ez esetben valakikhez), hogy dugjatok, de aztán kiderül, hogy a jól alakuló beszélgetést nem érdemes elszúrni egy valószínűsíthetően kevésbé jó dugással. Bob és Bobek együtt laknak a gettóban, csak ezen a héten Bobek vidéken volt, így aztán beiktattunk egy borozós estét Bobbal. Bob nyilvánvalóan nem mondott le még arról, hogy leszedje rólam a ruhát, de ez még nem sikerült neki. Még borgőzös állapotban sem. Aztán azt próbáltuk kitalálni, ki énekelte az At last-ot.

Végül is úgy döntöttem - noha senki nem jön, akinek szóltam - kimegyek Münchenbe az Oktoberfestre. Zolkáék ott lesznek, így végül is lesz társaság, meg hát egyébként is lesz ott több ezer buzi, csak nem fogok unatkozni. Majd megírom, milyen az a híres nyitóbuli, amelyről először Tamás névű ismerősöm mesélt nekem az emlékektől elvarázsolva, nyolc évvel ezelőtt a vízivárosi torna klubban.  

mindentudás egyeteme

112-es busz

"Mind meg fogtok dögleni, hiába néztek. Mind megdöglünk, ti is meg fogtok. Majd megérzitek a halál szelíd nyalogatását. Mint ahogy a kutya a csontot . Nem harapja meg, csak szelíden nyalogatja. Mit nézel? Te is meg fogsz dögleni! Ott fogsz rohadni a föld alatt, meg fogják enni a húsodat a bogarak. Igazam van, ugye öreg? Hétmilliárd ember van a földön. Hétmilliárd! Minek annyi? Tömegsírokat kell ásni, aztán mindenkit belelökni."

VIP

Egy újabb short trip Brüsszelbe. Még van fél óra az indulásig, addig írok.

Kedden Fercsivel beültünk a Rolling Rockba (emlékezetes hely, Lackó ismeri a sztorit, majd egyszer leírom) és sikerült egy jót beszélgetnünk. Nem tudom miért, de ez a srác megtermékenyítő hatással van a gondolataimra. Olyan "mind flash"-ek (oké, megvilágosodások) jönnek rám, amikor vele dumálok, amilyenek egyébként nagyon ritkán. Persze a beszélgetés aztán kifutott arra, amire már kellett: mi most akkor járunk vagy sem? A válasz: sem. Ezt persze sejtette, ahogy nehéz volt félreérteni azokat a közeledéseket is, amiket múlt héten már a telefonban próbált véghezvinni. Ezekre én leginkább semmitmondó - vagy nagyon is sokatmondó - hallgatásokkal válaszoltam, amikből már sejthette a dolog végét. 

Fercsi aranyos gyerek. Aranyból van a szíve. A barátjával töltött tizenkét év után bennem meglátott valamit, de az én szerepem itt véget is ér. Ez a srác az elmúlt tizenkét évben odaadta magát testestül-lelkestül valakinek, aki szép lassan elfordult tőle. A története pedig egyszerre szánalmas és megindító. Ezért érdemes küzdeni? Odatenni magad valakiért, kihúzni a legnagyobb lelki szarokból, ülni az ágya mellett a pszichiátrián heteken keresztül, járni az éjszakai lebujokat és kivakakarni a sötét szobából? Biztos nem lennék rá képes. Ez a gyerek megtette, és még tisztelem is érte. Mára ő is belátta, hogy már nincs miért küzdeni. Most már úgy élnek, mint két testvér, vagy ismerős. Külön szobában alszanak, néha napokig nem is beszélnek. Azt mondtam neki, végre ideje magaddal is törődnöd. Az élet egész kegyes volt hozzád, mert negyvenhárom éves létedre harmincháromnak nézel ki (megfelelő fényviszonyok között). Akkor most már szeresd önmagad! Más dolgod nincs. Akkor valaki más is szeretni, és talán becsülni is fog. Az én szerepem mindössze annyi volt, hogy ezt fölismerd, és végre éld a saját életed. Te vagy a legfontosabb!

Na megyek, indul a gép. (Ha túl nyálasra sikerült, az azért van, mert a VIP váróban megittam egy Jack Danielst meg egy Heinekent.)

pronto

Blogom látogatottsága meredeken emelkedik - ahogy Öcsi mondaná - a hitközségen belül, és talán azon kívül is. Az ok meglehetősen prózai, de a továbbiakban nem kívánok rá visszatérni. Mindenestre a nevekkel a jövőben jó lesz óvatosabban bánni.

Tegnap este Gerivel benéztünk az egy hónapja nyílt belvárosi Vapiano "olasz gyorsétterembe". Két dologgal volt problémám előtte: 1. Utálom a gyorséttermeket, 2. Imádom az olasz konyhát. A kombináció viszont azt kell mondanom, meggyőzött. Három órát töltöttünk ott, ezalatt lement egy carpaccio, egy bazsalikomos paradicsomsaláta pulykafeltéttel, 1 pohár rozé, 1 pohár szicílai vörösbor, 1 pohár prosecco és egy tiramisu. Fejenként ötezret hagytunk a kasszában. Ja, és a hely tele lesz buzikkal. Lehet kipróbálni.

hello hallo elektor kalandor!

Aki szereti a Magashegyi Underground: Szeplős váll című számát, az kiáltsa hangosan, hogy jeee! Figyelem gyerekek, repül a pontos labda!

 

relatív

Az iwiw-ről annyi a véleményem, hogy idegesít, amikor olyan emberek tüntetik fel  magukat ismerősként, akik a cégnél már kétszer szembejöttek velem a folyosón, vagy mögöttem álltak a sorban a menzán. "Who cares? Nem őriztünk együtt libát, úgyhogy keresgélj a saját háztájid körül!" Tegnap viszont megjelölt egy névrokon, aki ugyanazzal a nem túl gyakori családnévvel bír, mint én. Megkérdeztem, "miért jelöltél meg?" "Mert te is CENSORED vagy." Kérdezem, "merre laksz?" Aszongya, Sárcseszeden, de korábban Mezsgerén. "Naccerű", mondom, "az én szülem mindketten Mezsgerén születtek, és élt ott még néhány CENSORED. Az apai nagyapám testvére, CENSORED Miklós bácsi a legöregebb volt a faluban, 96 évesen halt meg." "Ja igen," válaszolja, "ismertem Miklós bácsit. Egyszer a botjával jól hátba vágott, amikor kihúztam alóla a széket. Most itt lakunk Sárcseszeden, van egy fiam, Bodobács, ha erre jársz, nézz be hozzánk." "Szép neve van," mondom, "a CENSORED Bodobács meg különösen jól hangzik együtt. Ha arra járok, benézek."

cleaning

Gabesz tegnap írt egy sms-t, hogy hagyjuk ezt a kapcsolatot, mert ő most valami komolyabbra vágyik. Hát erre a kapcsolatra tényleg nem nagyon alapozhatott, azt hiszem, úgy egy hete hívhattam föl utoljára. Igazából a balatoni víkend után meg kellett volna neki mondanom, hogy ne erőltessük, mert annyira nem izgatjuk föl egymást, mint ahogy az illene.

Úgy látom, Fercsivel is hasonló irányt vesznek a dolgok, ott viszont elébe vágok, mielőtt a teljesen link alak képe rajzolódik ki rólam. Inkább tisztázom vele az ügyet és közlöm: "Figyelj Fercsi! Te itt udvarolgatsz nekem, és ez nagyon aranyos. De most inkább ne fáraszd magad!" Tegnapra ugyan megbeszéltük, hogy találkozunk, de valahogy sehogy sem fűlt a fogam a társaságához. Helyette Timóteusnál jártam a Ferencvárosban, akivel még hétfőn futottam össze a rómeón, és izibe meg is látogattam, hogy kicsit közelebbről is megismerjük egymás szexuális szokásait. (Innen törölve...) 

A konyhám vasárnap még csak a waterlooi harcmezőre hajazott, ma már viszont úgy néz ki, mint Berlin a 45-ös bombázás után. Fel kell vennem egy takarítónőt, mielőtt kitör az orbánhegyi kolerajárvány.